Écs község

Adatok

Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Győr-Moson-Sopron megye
Lakosság: 1762 fő
Terület: 19.83 km²
Népsűrűség: 88,86 fő/km²
Rang: község
Körzet hívó: 96

Fekvése

A Sokorói-dombság ((Pannonhalmi-dombvidék) ravazd-csanaki vonulatának északi részén, annak kelet, északkeleti oldalán helyezkedik el. A község határának nagy részét mély vízmosásokkal szabdalt dombvonulat uralja. A település ősi magja a Szentmártoninak nevezett völgy peremén húzódó győr– veszprémi út mellett épült. A jellemző közlekedési irány északnyugat-délkeleti, vagyis követi a dombvonulat elhelyezkedését. Vasúton akár Győrből, akár Veszprémből induló átmenő járatokkal, vasúton ugyanígy a Győr-Veszprém közötti vonalon érhető el. Pápa irányából Győr-Ménfőcsanakon a malomi elágazásnál, a győr–székesfehérvári útról pedig vagy a töltéstavai, vagy a péri leágazásnál Győrsághalomalján, Győrságon, Pannonhalmán keresztül legcélszerűbb elérni.

Történet

A település régi lakott hely voltáról régészeti leletek tanúskodnak, melyek a kőkorig nyúlnak vissza. Találtak a környéken római kori, kelta és honfoglalás-korabeli tárgyi emlékeket is. Területén a középkorban több lakott hely volt.

Patika

A mai Écs Nagyécsfalu és Nagyécshegy egyesítéséből alakult. Első írásos említése 1172-ből való. Ekkor Esu, Echu néven szerepel. Szőlősök és győri várnépek lakhelye volt, ahol nemesek és egyházak birtokoltak földet és szőlőt. IV. Béla 1240-ben szabályozta az itt lakó, győri várhoz tartozó királyi szőlőművesek viszonyait. A megelőző időben Écsen közbirtokosság lakott, ekkortól viszont Ech mint a szentmártoni apátság birtoka szerepel. A középkor folyamán birtokolták még a pálosok, a johanniták és a győri székeskáptalan. 1398-ban a világi földesurak mellett összesen 6 egyházi földesúri hatóságot szolgáltak az écsiek.

A török hódítás idején, az 1600-as évek elején a falu és környéke teljesen elpusztult. Később a község újratelepült. A főbb birtokosok a báró Cseszneky, Oross és Siey családok voltak. A Rákóczi-szabadságharc idején Heister tábornok felégette a környéket.

1809-ben a franciák vonultak át a községen, melyet az ún. dézsmapince homokköveiben lévő francia feliratok is bizonyítanak. A sorsfordító események sorából említésre méltó, hogy az 1848-49-es szabadságharcban 36 écsi vett részt, kiknek emlékét a művelődési házban elhelyezett emléktábla őrzi. A századelő kivándorlási hulláma során 250 helybéli lakos települt ki az Egyesült Államokba.

I. világháborús emlékmű

Az I. világháborúnak 75 falubeli esett áldozatul. 1920-ban Écsen avatták fel az ország első világháborús emlékművét. A II. világháború 45 katonai és 27 polgári áldozattal járt. Csekély jelentőségű volt a Nagyatádi-féle földreform (1-1 kh földet juttattak). 1945-ben 448 kh földet osztottak ki. Nem kerülték el a községet a későbbi történelmi események sem. 1956. november 11-én a nyugatra tartó szabadságharcosok és a győri szovjet alakulatok között tűzharcra került sor, melynek következtében 1 magyar és 6 szovjet vesztette életét.

1970. július 1-jétől Pannonhalma NKKT társközsége a 19/1970. sz. NET határozat alapján. 1990. szeptember 30-án kivált a nagyközségi közös tanácsból, s ezzel egyidejűleg önálló községi önkormányzatot alakított a 23/1990. (III.6.). KE sz. határozat értelmében.

Écs egyértelműen a győri vonzáskörzet része annak ellenére is, hogy nem épült egybe a közvetlen agglomeráció településeivel (Győr-Ménfőcsanak, Győrújbarát, Nyúl). Az 1970-ben megalakított Pannonhalma székhelyű nagyközségi közös tanács sem tudta a feszültséget feloldani. Ellenkezőleg, az önállóság reprezentáns helyi intézményei jöttek létre.

Népesedés, településföldrajz

A takarékszövetkezet

Jelenleg 1705-en lakják. Jelentős népességcsökkenés 1960 után figyelhető meg, ami egyértelmű összefüggésbe hozható a mezőgazdaság szerkezetének átalakításával, az agglomerációs központban eszközölt iparfejlesztési politika elszívó hatásával.

A település utcarendszere a dombi részen a járhatóságnak megfelelően a vízfolyások által kivájt horgasok felhasználásával alakult ki: ennek megfelelően zegzugos és szűk keresztmetszetű. Több helyen a terepviszonyok csak egyoldali beépítést tettek lehetővé. A szőlőhegyi beépítés azokon a helyeken rendeződött utcasorokba, ahol erre a terep lehetőséget adott. A főút melletti falurészen, a síkabb területen lévő telekelosztás szabályos-nak mondható. A lakóépületek általában földszintesek, az emeletes családi házak elszórtan helyezkednek el. A község belterülete jóval meghaladja a tényleges lakott területet, mivel magában foglalja a régebben lakott, de mára elnéptelenedett szőlőhegyi részt is. Lényegében ugyanarról van sző, mint pl. a nem messze innen lévő Pázmándfalu esetében: a „hegyi” településrész lehúzódik a közlekedési főtengely irányához közeli területekre. Külterülete terület-felhasználási szempontból erdőterületre, mezőgazdasági hasznosításra alkalmas területre és egyéb területre osztható. Erdőterületének nagysága 517 ha, melynek nagy része állami tulajdon. Nagyobb része a Ravazd-csanaki dombvonulat gerincén és meredek lejtőin található. Használója a Kisalföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Néhány védelmi célú területének kivételével elsősorban gazdasági célú és besorolású erdőről van szó. Az összefüggő erdőterületek erdészeti utakkal jól feltártak, bár többségük földút. Egy részük turistaútként is jelölt.

A dombság és benne Écs szőlőtermesztési, feldolgozási hagyományai közel ezer éves múltra tekintenek vissza. A környező településekhez hasonlóan ez a terület is a Szent-Márton hegyi (pannonhalmi) bencések szőlőtermő területe volt. Szőlőművelési kultúrája máig fennmaradt, amit az utóbbi időkben divatossá vált, nagyüzemi művelésre is alkalmas völgyi területű szőlősök is bizonyítanak.

Nevezetességei

rk. templom
rk. kápolna a 81-es útban

Rk. templom Rk. Kápolna a 82-es útban

Következő községek

További községek